Hírek
MTI/mszp.huA kétharmados többség megszerzését is lehetségesnek tartja az MSZP
Az MSZP szerint a párt megkerülhetetlen a Fidesz-kormány leváltásában, sőt "okos politizálással", nyitottsággal az emberek gondjaira, valamint jó szövetségesi politikával a kétharmados alkotmányozó többség megszerzését is lehetségesnek gondolják.
MTI/mszp.huA tisztújítás menetrendjéről tárgyalt az MSZP választmánya
Az MSZP március végére tervezett tisztújításának menetrendjéről kezdett tárgyalást szombaton a szocialista párt országos választmánya.
Tisztújító kongresszus összehívásáról dönt idei utolsó ülésén az MSZP-választmány
Idei utolsó ülését tartja az MSZP választmánya szombaton, a testület az ülés elején elfogadott napirend szerint dönt a tavaszi tisztújító kongresszus összehívásáról is.
MTIAz MSZP erősebb lesz a Demokratikus Koalíció kiválásával
Az MSZP elnöke szerint pártja erősebb lesz a Demokratikus Koalíció kiválása után, mert nem a párt belső vitáival foglalkoznak ezután - jelentette ki Mesterházy Attila szombaton, az MSZP Országos Választmányának ülése után.
MSZP Országos Választmányának határozata
Magyarországot a kormány antidemokratikus, igazságtalan és a magyar nép érdekeit semmibe vevő politikája a gazdasági válságból való kilábalás helyett az összeomlás szélére sodorta. A gazdasági problémák megoldatlansága, a sorozatos megszorítások, a torz és cinikus értékrenden alapuló társadalompolitika az emberek elszegényítéséhez vezet.

MTI/mszp.huA választmány támogatta az elnökség javaslatát
Izgalmas ülésen van túl a választmány, amely az Orbán-kormány egyéves tevékenységéről és pártszavazás kiírásáról vitázott - mondta el Simon Gábor.
A Magyar Szocialista Párt Országos Választmányának állásfoglalása Magyarország új alaptörvényéről
A Magyar Szocialista Párt Országos Választmányának állásfoglalása Magyarország új alaptörvényéről.
Európai szocialista vezetőkkel ismertetné meg Wittner Mária szavait Simon Gábor
Simon Gábor választmányi elnök azt javasolja, hogy az MSZP juttassa el a Szocialista Internacionálé és az Európai Szocialisták Pártja vezetőinek a fideszes Wittner Mária csütörtöki parlamenti felszólalását, a politikus erről az MSZP-választmány szombati ülésének kezdetén beszélt.


Magyar Szocialista Párt