MSZP szervezetek
Blogszemle
Balegyenes
Hírlevél
Íratkozzon fel napi hírlevelünkre!
Szöveg nagyítása
Címkék
Ajánlott cikkek
Ajánlott videók
Az MSZP szerint nem a Moszkva tér átnevezése, hanem annak felújítása a fontosabb feladat.
Horváth Csaba, az MSZP budapesti frakciójának vezetője szombaton a Moszkva téren egy demonstráción azt kérte a "hatalom fura uraitól", hogy őrizzék meg a névtáblákat, mert ha a szocialisták hatalomra kerülnek, vissza fogják változtatni a Moszkva tér nevét a mostani Széll Kálmán tér elnevezésről.
Horváth Csaba a Societas Baloldali Ifjúsági Mozgalom Moszkva téri rendezvényén arról is beszélt, hogy a városvezetők hagyománytiszteletre hivatkozva változtatták meg a tér nevét Széll Kálmán térre. Széll Kálmánról 1929 és 1951 között nevezték el a három kerület találkozásánál lévő csomópontot, és pontosan 60 éve hívják Moszkva térnek - tette hozzá.
Sass Szabolcs, a Societas elnöke a tiltakozó demonstráción azt mondta, a Fidesz megválasztása óta szimbolikusan politizál, ha pedig konkrét döntést hoznak, azzal kárt okoznak. "Mi, fiatalok osztjuk azt a közkeletű véleményt, hogy aki folyamatosan a múltba néz, az a hátsófelét mutatja a jövőnek" - hangsúlyozta.
Hozzátette, követelik, hogy Tarlós István főpolgármester hagyjon fel a költséges és indokolatlan átnevezésekkel, és az emberekkel, a valódi problémákkal törődjön.
A demonstráción ezt követően "Tarlós István utca" feliratú matricákat osztottak, a szervezők azt mondták a jelenlevőknek, hogy bárhova kiragaszthatják. Horváth Csaba és Sass Szabolcs a Moszkva téri órára ragasztotta ezeket a matricákat.
A téren egy koporsót is felállítottak, amely körül több rózsát is elhelyeztek. A koporsón az állt: Moszkva tér, élt 60 évet. A rendezvényen mintegy százan vettek részt.
A Moszkva teret hivatalosan május 12-e óta Széll Kálmán térnek hívják, miután a Fővárosi Közgyűlés az elmúlt hetekben több ülésén is döntött a közterületek átnevezéséről. Megváltozott a többi között a Köztársaság tér és a Roosevelt tér elnevezése is, előbbi a II. János Pál pápa tér, utóbbi a Széchenyi István tér nevet kapta. Ezzel együtt több utca neve is megváltozott, valamint a Margit híd budai hídfőjénél egy eddig névtelen területet neveztek el Elvis Presley-ről.
Magyar Szocialista Párt