MSZP szervezetek
Blogszemle
Balegyenes
Hírlevél
Íratkozzon fel napi hírlevelünkre!
Szöveg nagyítása
Ajánlott cikkek
Ajánlott videók
Már nemcsak az Európai Parlament, nemcsak az Európa Tanács, nemcsak az ENSZ illetékesei, de az Egyesült Államok Kongresszusa kritikájával is számolnia kell a magyar kormánynak.
Július 5-én külön kongresszusi felszólalás foglalkozott a magyar viszonyokkal, ami igencsak ritkán fordul elő. De sajnos, örömre semmi okunk. A tekintélyes és tapasztalt demokrata párti szenátor, a Helsinki Bizottság társelnöke: Ben Cardin a magyar demokráciát fenyegető súlyos veszélyekről beszélt. Mint mondta: az Egyesült Államokban akár örülhetnének is annak, hogy emlékművel, illetve intézet alapításával nemrégiben örökítették meg Budapesten Ronald Reagan és Tom Lantos emlékét. De sajnos – mondta a szenátor – ezekre az eseményekre sötét árnyékot vetnek a magyarországi fejlemények. Különösen aggasztónak találta a médiatörvényt, a szomszéd országok irányában tett barátságtalan gesztusokat, többek között azt, hogy noha a Fidesz-kormány 2001-ben még azt bizonygatta az Európa Tanácsnak, hogy esze ágában sincs a kettős állampolgárságot kiszélesíteni, most mégis ezt tette. De felemlítette Kövér László provokatív kijelentését is arról, hogy akár katonai erőt is használhattunk volna Szlovákiával szemben.
A kongresszusi vita résztvevői értesülhettek a hozzászólásból a Velencei Bizottság kritikájáról az új magyar alkotmánnyal kapcsolatban – úgy látszik, Amerikában is ugyanúgy olvassák a bizottság jelentését, mint a magyar kormányon kívül mindenki más: hiszen csak a kormány az, amelyik meglehetősen szelektíven kizárólag a kevésbé kellemetlen mondatokat citálja a bizottság véleményéből.
Szó esett a kongresszuson az Alkotmánybíróság kormányoldali „feltöltéséről” és a bírák nyugdíjba zavarásáról is. A felszólaló beszélt a „Freedom House” aggasztó kórképéről a magyar demokrácia állapotromlását illetően, az ombudsmani rendszer gyengítéséről, az egyházi törvénytervezet visszásságairól, a Tibet érdekében tervezett demonstráció megakadályozásáról és a szolgálatba visszaparancsolt rendőrök felügyelete alá kényszerített közmunkásokról.
A szenátor szerint a kormány szándékait leginkább a miniszterelnöknek az a kijelentése leplezi le, amely szerint 40 évre akarja a saját szája íze szerint meghatározni Magyarország jövőjét.
Nem öröm, hogy a magyar állampolgárokat egyre sűrűbben külföldről kell megvédeni saját kormányukkal szemben. A szégyenpadon a kormány ül, de az ország is veszít vele, ha a most már általános kritika és elhatárolódás új, képletes vasfüggönyt épít Magyarország köré. A miniszterelnöknek természetesen igaza van, ha azt mondja: egy szuverén országnak a saját útját kell járnia. De tévútra vezeti az ország népét, ha útközben minden veszélyjelző táblát – az európai szervezetekét, az ENSZ-ét, az Egyesült Államokét – lever.
Lendvai Ildikó
az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagja
az MSZP országgyűlési képviselője
Magyar Szocialista Párt