A kormányfő, még ellenzékiként, korábban azt mondta: a népnek joga van elzavarni a kormányt, ha az a nép ellenében cselekszik.
550 ezer millió forinttal többet kell a költségvetésbe befizetniük a magyar embereknek jövőre, mint az idén. Ebből az 550 ezer millióból 150 ezer millió forintot tesz ki a szegények adójának, az áfának a megemelése. A 27 százalékos áfa elsősorban a leszakadt térségekben, így a megyénkben élőket sújtja leginkább, vagyis a kormány hű önmagához: továbbra is onnan vesznek el, ahol a legnagyobb szükség lenne a segítségre. Mindezt Gúr Nándor országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke jelentette ki csütörtökön Miskolcon, a Vécsi István megyei önkormányzati bizottsági elnökkel, Ricse polgármesterével közösen megtartott tájékoztatóján.
Gúr Nándor a napokban elfogadott 2012-es állami költségvetéssel kapcsolatban elmondta: a jövő évi büdzsé nem más, mint a nyomor költségvetése. Szerinte még az újabb megszorítások bevezetése és a törvényjavaslat áttervezése ellenére is több százmilliárd forintos lyuk tátong a költségvetésben, s ez veszélyezteti az ország működőképességét. Mint mondta, a bizonytalanságot nemcsak a szocialisták látják, elismerte azt Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője is, ám ennek ellenére a teljes 2/3-ad megszavazta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter előterjesztését.
Az MSZP-s politikus emlékeztetett arra, hogy jövőre megszűnik az adójóváírás összege, s életbe lép a differenciált minimálbér intézménye is. Ez utóbbi szerinte lehetőséget biztosít arra, hogy a kormány a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben alacsonyabb minimálbért állapítson meg, mint a munkanélküliséggel alig küzdő, sőt, esetenként munkaerőhiánnyal küszködő fejlettebb régiókban. Ez pedig, kiegészítve a nyomor költségvetésével, szerinte azt vetíti előre, hogy 2012-ben még a mostaninál is jóval keményebb esztendő jön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élőkre. Annál is inkább – fűzte hozzá –, mert „száguldunk az államcsőd felé", s oda is érünk, ha az IMF/EU-tárgyalások sikertelenül zárulnak, vagy el sem kezdődnek. Márpedig erre nagy az esély, hiszen a kormány nem nagyon akar változtatni gazdaságpolitikának nevezett ámokfutásán, „rögeszmésen ragaszkodik" úgynevezett szabadságharcához.
Az országgyűlési képviselő beszélt arról is, hogy az elmúlt másfél év során a Fidesznek sikerült „elfoglalnia" a demokratikus intézményrendszer legfontosabb, korábban független intézményeit (például a bíróságok, az Alkotmánybíróság, a PSZÁF, az Állami Számvevőszék), s olyan új, extra hatalommal felruházott szervezeteket hozott létre (például a Médiatanács) amelyekbe szintén a saját embereit ültette. Az Alkotmánybírósággal kapcsolatban kijelentette: az, hogy egy év alatt sem voltak képesek döntést hozni a magán-nyugdíjpénztári tagokat kirabló jogszabályokról, fényesen jelzi a szervezet – mint fogalmazott – „impotenciáját". Szerinte ma már az Alkotmánybíróság nem mer ellent mondani a Fidesznek, döntései nem az emberek érdekeit szolgálják. „Akár azt is kimondhatjuk, így már nincs is szükség rájuk" – húzta alá.
Vécsi István szerint az elmúlt másfél év alatt az Orbán-kormány és a fideszes parlamenti 2/3-ad intézkedései a kilátástalanságba kergették a vidéki embereket. Ütöttek és ütni fognak a munkanélkülieken (az Út a munkához program felszámolásával), a nyugdíjasokon (emelkedő áfa és rezsiköltségek, a nyugdíjemelésnél magasabb infláció), a fiatalokon (új köznevelési törvény), vagy éppen a betegeken (kórházi átszervezések, emelkedő gyógyszerárak). Szerinte az intézkedések miatt vidéken egyre katasztrofálisabb a helyzet, mint fogalmazott, „a magyar nép vére folyik el". Éppen ezért azt kéri a térség fideszes országgyűlési képviselőitől, hogy nézzenek körül, hogyan élnek a vidéki emberek, s csak olyan törvényeket támogassanak a parlamentben, amely nem sérti az itt élő emberek érdekeit, azaz „ne kövessék vakon Orbánék utasításait".
Végezetül a szocialisták terveiről szólva Gúr Nándor elmondta: a parlamentben, de utcai demonstrációkon is szembesíteni fogják a kormányzatot választási ígéreteik megszegésével, a fideszes többség által hozott intézkedések tarthatatlanságával. Idézte Orbán Viktor egyik korábbi mondatát, melyet a mostani miniszterelnök 2007-ben, még ellenzéki képviselőként, egy március 15-i ünnepségen mondott: „egy népnek joga van elkergetni a kormányt egy demokráciában is, ha az a nép akarata ellenére kormányoz, ha az emberek létérdekét veszélyezteti". A szocialisták ehhez tartják magukat, hiszen a Fidesz most pontosan azt teszi, ami ellen – alaptalanul – 2007-ben még küzdeni akart.