MSZP szervezetek
Blogszemle
Balegyenes
Hírlevél
Íratkozzon fel napi hírlevelünkre!
Szöveg nagyítása
Címkék
Ajánlott cikkek
Ajánlott videók
Oláh Lajos, a Parlament Fenntartható fejlődés bizottságnak alelnöke az elmúlt időszakban számos alkalommal fordult Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterhez az adófizetők egy százalékos felajánlása kapcsán, melyre sajnálatos módon egyetlen alkalommal sem kapott konkrét választ.
Ugyanis az adófizető állampolgárok több mint egymilliárd forintot ajánlottak fel korábban annak reményében, hogy már 2011-ben a pollenszám drasztikusan csökkeni fog, melytől az életkörülményük javulását várták. Sajnos ez nem így lett. A felajánlások hatására nem hogy a helyzet nem javult, hanem a Kormányzat még mindig tétlenül azt várja, hátha majd a problémát az időjárási viszonyok megoldják.
Oláh Lajos elmondta, a szóban forgó összeg meg is jelent az elfogadott 2011. évi költségvetésben, a „parlagfű elleni közérdekű védekezések végrehajtásának támogatása” fejezeti kezelésű előirányzatban, azonban arról azóta is vajmi kevés információ látott napvilágot, sőt a témában illetékes kormánytagok is kitérnek a válasz alól, ha arra valaki rákérdez.
A szocialista képviselő értetlenül áll a dolog előtt, hiszen azt gondolja, ha akár a civil szervezetek, akár egy állampolgár, vagy akár ő megkérdezi, hogy az általa felajánlott összeget mire szánták, és költötték, arra kötelesek választ adni a témában érintettek.
Először is a Kormányzat a felajánlott összeg egy részét zárolta, majd következő döntésével helyre tette ezt a hibát, azóta azonban „csak” azt nem árulják el, hogy mire kívánják költeni, vagy mire költötték esetlegesen már el a szóban forgó összeget. Ezt követően a minisztérium azt a tájékoztatást adta, hogy készül az előirányzat felhasználására intézkedési terv, azonban annak csak egy „teljes körűnek” nem nevezhető kivonatát lehetett megismerni, mely sem összegeket, sem határidőket, sem felelősöket nem tartalmazott. Itt pedig a kör bezárult, egyéb felvilágosítást még képviselői hivatalos megkeresésére sem lehetett kapni.
Indokolt tehát a kérdés, hova tűnt az adófizetők egy százalékos felajánlása, mire költötték azt? Esetleg a Kormányzat az állampolgárok parlagfű elleni védekezésre szánt adóforintjait nem arra használja, amire azt az emberek szánták eredendően? Miért ez a titkolózás? Miért nem ismerhetjük meg az intézkedési tervet teljes körűen, ha valóban készült olyan? Milyen célra, mekkora összegeket szántak? Kik a felelősei az intézkedési tervben foglalt feladatoknak? Milyen határidőket tartalmaz az? Eddig konkrétan milyen szerződések kötettek az 1 % terhére? Mik azok a szerződések, amelyek teljesültek és mik azok, amelyek folyamatban vannak? Pontosan hány forintról van szó ezekben a szerződésekben? Milyen pályázati kiírások előzték meg a szerződéseket – kötelezettségvállalásokat?
Ilyen és hasonló jellegű kérdések fogalmazódhatnak meg – mondta Oláh, és hangsúlyozta, amennyiben a Kormányzat nem arra a célra fordítja, illetve fordította a több mint egymilliárd forintot, amire azt eredendően az állampolgárok szánták, abban az esetben az emberek becsapásáról van szó. Végül ezúton is kéri, hogy hozzák nyilvánosságra az ügyre vonatkozó előirányzati tervet, melyből megismerhető, hogy milyen célra, mekkora pénzösszeget szántak, hogy milyen határidővel kívánták azt megvalósítani, melyik feladatnak ki a felelőse stb.
Magyar Szocialista Párt