Két SZÉP között...
mszp.hu - 2011. december 22. 16:22
A hazai céginformációs piacon vezető szerepet betöltő D&B Hungária Kft. felmérése szerint idén a legnagyobb zuhanást a felszámolási és végelszámolási lista második helyére ugró szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás produkálta.
A kormány 2010-ben azzal a céllal vezette be a Széchenyi pihenőkártyát, hogy a belföldi turizmus élénkítését szolgálja, mint korábban az üdülési csekk, amelynek kivezetését a piacról október 1-jével megtette.
Érthetetlen, miért húzódik a SZÉP kártya bevezetése, amikor a kormány stratégiai ágazatnak tekinti a turizmust. Az üdülési csekk kivezetése és a SZÉP kártya bevezetése közötti űr a szálláshely és a vendéglátás szolgáltatás szereplőit sújtja, amelynek következtében behozhatatlan veszteségeket könyvelhetnek el.
Az MSZP számára elfogadhatatlan, hogy amikor a legnagyobb bedőlők között a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás, a kormány késlekedik a SZÉP kártya használatához szükséges jogszabályok megalkotásával. Bár ezt az év során már többször beharangozták, mégsem működik a SZÉP kártya rendszere, miközben kritikus helyzetben az ágazat s így nem tudják adni a munkáltatók, használni a munkavállalók és mindezek következtében veszítenek a turisztikai-szolgáltatók.
Pál Béla,
országgyűlési képviselő,
a Sport- és turizmusbizottság tagja