MSZP szervezetek
Blogszemle
Balegyenes
Hírlevél
Íratkozzon fel napi hírlevelünkre!
Szöveg nagyítása
Címkék
Ajánlott cikkek
Ajánlott videók
Harangozó Tamás azt kérdezte, hogy tervezi-e a kormány a településőr-program újraindítását és központi finanszírozását. Szerinte az ehhez a szükséges 2-3 milliárd forint biztosítható lenne.
Az ellenzéki képviselő felidézte, hogy 2009. őszén a Bajnai-kormány indította el a programot, amelyhez pályázati úton állami támogatást is biztosítottak, s így 2010-ben már mintegy 2000-2500 ezer ilyen településőrt alkalmaztak. Ennek ellenére most nem biztosítanak több támogatást e célra, s ezzel "halálra ítélik" a programot. Korábbi ígéretével szemben a kormány cserben hagyta a kistelepüléseket - hangoztatta az ellenzéki képviselő.
Magyar Szocialista Párt