MSZP szervezetek
Blogszemle
Balegyenes
Hírlevél
Íratkozzon fel napi hírlevelünkre!
Szöveg nagyítása
Címkék
Ajánlott cikkek
Ajánlott videók
Követelik a településőrség, a régi adórendszer és az Út a munkába program visszaállítását.

Az országos, Időben szólunk című kampányhoz kacsolódva, azt három elemmel is kiegészítve, Még kér a nép, most adjatok neki! címmel aláírásgyűjtő kampányt indítottak útjára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szocialisták ma délután Miskolcon, a Centrum Áruház előtti téren. A tervek szerint 100 településen, 350 helyszínen gyűjtenek majd aláírásokat az elkövetkezendő hetekben.
Mint azt Nyakó István országgyűlési képviselő, a párt megyei választmányának elnöke az aláírásgyűjtési akció első helyszínen elmondta, az MSZP országos elnöksége korábban útjára bocsátotta az "Időben szólunk" című petíciós aláírásgyűjtő ívet. Ehhez kapcsolódnak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szocialisták is, az Orbán-kormány három, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei emberek életét nagyban nehezítő intézkedése ellen tiltakozva. "Természetesen tudjuk, hogy követeléseink a költségvetést érintik, így azok nem bocsáthatók népszavazásra. Az viszont biztos, hogy a reményeink szerint több tízezer, esetleg százezer összegyűlt aláírással már odaállhatunk a kormányzat elé, s szembesíthetjük vele Orbán Viktort: az Északkelet-magyarországiak nem értenek egyet megszorító politikájukkal" - hangoztatta Nyakó István.
Gúr Nándor és dr. Varga László országgyűlési képviselők, a párt megyei elnöke és elnökhelyettese a három pontot ismertetve elmondta: az elmúlt 9 hónap alatt a kormány pontosan az ellenkezőjét tette mindannak, amit a kampányban ígért. Az adórendszer átalakításával a nehéz helyzetben lévő, alacsony keresetű embereket sújtják, s a gazdagokat teszik még gazdagabbá. Márpedig megyénkben nagyon kevesen keresnek 250 ezer forint felett, amikor már jobban járnának az új adórendszerrel. Nincs egymillió új munkahely sem, sőt, elsősorban az Út a munkába program felszámolása miatt ma több a munkanélküli, mint amennyi a rendszerváltáskor volt. Pontosan azoktól az emberektől vonták meg a tisztes munkához való jogot, akik olyan elmaradott, hátrányos helyzetű térségben élnek, mint amilyen Borsod-Abaúj-Zemplén megye. Itt ugyanis a legtöbb településen szinte lehetetlen a versenyszférában, vagy a közszférában elhelyezkedni. Felszámolták a településőrséget, noha azt ígérték, két hét alatt rendet tesznek az országban. A statisztikai adatok szerint az elmúlt egy esztendőben 20 százalékkal nőtt a bűncselekmények, ezen belül 30-al az emberellenes bűncselekmények száma. Gúr Nándor cinikusnak nevezte a ma bejelentett Széll Kálmán Program kormányzati interpretációját, miszerint a program nem más, mint szerkezetátalakítás. "Elvonnak a nyugdíjalapból, a közösségi közlekedéstől, a közfoglalkoztatástól. 100 milliárddal kevesebb marad a gyógyszerkasszában. Tervezik azt is, hogy a felsőoktatási szférából 40 milliárdot, az önkormányzatoktól 100-120 milliárdot vesznek ki a következő évben. Mi ez, ha nem megszorítás?" - tette fel a kérdést Gúr Nándor.
Nyakó István bejelentette, hogy az aláírásgyűjtő íveken követelik a 2010. december 31-ei állapotok helyreállítását a településőrség, a kétkulcsos adórendszer, illetve az Út a munkába program ügyében. Mint fogalmazott, az itt élő embereknek szólniuk kell a jogaikért, "mert aki nem nyitja ki a száját, azzal a kormány nem foglalkozik".
Magyar Szocialista Párt