MSZP szervezetek
Blogszemle
Balegyenes
Hírlevél
Íratkozzon fel napi hírlevelünkre!
Szöveg nagyítása
Címkék
Ajánlott cikkek
Ajánlott videók
A múlt héten az orosházi önkormányzati iskolarendszer (már ami még Dancsó József rombolása után megmaradt) védelme érdekében fordultam a város fideszes polgármesteréhez, a térség fideszes országgyűlési képviselőjéhez, jelezve, hogy hazugság, amit korábban állított, vagyis az új fenntartótól, az államtól való „visszaszerződés” csupán üzemeltetői feladatokat és nem valós beleszólási lehetőséget fog jelenteni.
Éppen ezért javasoltam, hogy át sem kellene adni az iskoláinkat az államnak, nagyon jó helyen vannak azok az önkormányzatnál, bár maradt volna minden általános és középiskolánk ilyen fenntartású, nem tartanánk itt. Erre Dancsó József azt válaszolta, hogy rémeket látok, olyan dolgokkal vagdalózom, amelyeknek nincs valóságalapjuk, és javasolta, hogy várjuk meg, milyen jogszabályi környezetet alkot majd a Parlament. Érdeklődéssel néztem tehát a 2011. december 13-i, keddi parlamenti szavazásokat, hogy lássam, ebben a témában Dancsó József „milyen jogszabályi környezetet alkot”. Sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy megint hazudott, és ismét Orosháza, valamint az itt élők érdekeivel szemben cselekedett.
A helyi önkormányzatokról szóló T/4864-es törvényjavaslat általános és részletes vitája az elmúlt hetekben lezajlott, kedden a módosító indítványokról szavaztak a képviselők. A törvényjavaslat 12. §-a felsorolja a helyi közügyeket és a helyi önkormányzati feladatokat. Itt szerepel – mások mellett – az óvodai ellátás, de nem található az alap- és a középfokú oktatás. Ez tehát az a „rém”, amely hetek óta nyugtalanít engem is, és másokat is: az államosítás réme!
Dancsó úr megtehette volna, hogy módosító javaslattal él: ha nincs benne, hát kerüljön bele az alap- és a középfokú oktatás, ilyen módon maradjon önkormányzati feladat. Dancsó úr ezt nem tette meg!
Megtette viszont Varga Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő, aki – más szocialista honatyákkal együtt – a T/4864/402. számú módosító indítványában azt javasolta, hogy az alapfokú nevelés és közoktatás legyen továbbra is a helyi önkormányzat feladata. Ugyanerről szólt a T/4864/296-os módosító indítvány is. Dancsó József – az interneten bárki számára elérhető, nyilvános parlamenti jegyzőkönyv tanúsága szerint – ezeket a módosító indítványokat nem támogatta, és ily módon hagyta, hogy az állam január elsejétől átvegye a még megmaradt önkormányzati fenntartású iskoláinkat. Varga Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő egyébként a módosító indítványok mellett, tehát az államosítás ellen szavazott.
Ugyanezen a napon szavaztak a parlamenti képviselők a T/4856 A nemzeti köznevelésről címet viselő törvényjavaslathoz beérkezett módosító indítványokról is. Itt is módja lett volna Dancsó Józsefnek, hogy Orosháza érdekeit képviselje, de itt sem tette. A törvényjavaslat ugyanis – az előbb említett önkormányzati törvénnyel összhangban – az általános, szak-, szakközépiskolai és gimnáziumi nevelést és oktatást az állam feladatai közé sorolja. Bár kétségtelenül szerepel benne az a lehetőség, hogy köznevelési szerződéssel a településünk az intézmények fenntartását visszaveheti, de a 76. § csupán arról rendelkezik, hogy a visszavett intézményben a működtetés költségei ebben az esetben az önkormányzatot terhelik, illetve le kell mondanunk az oktatásért felelős miniszter javára az intézményvezető (igazgató) kinevezésének jogáról. Semmilyen további jogosítványról a törvényjavaslat nem szól.
Magyarul: a Dancsó József által hangoztatott „visszaszerződés” csak ál-fenntartói szerepet jelent, valójában semmilyen beleszólást sem biztosít az iskola életébe, pusztán működtetői-üzemeltetői feladatokat kaphatunk vissza, lásd viráglocsolás és tanteremkifestés. Innentől majd semmilyen lényeges kérdésbe sem szólhatunk bele, az oktatási intézmény addig és úgy létezik, amíg és ahogy azt a valódi fenntartó, az állam akarja. Továbbra is mondom tehát, hogy ha ilyen feltételekkel lehet csak „visszaszerződni” az önkormányzati – megmaradt – iskoláinkat, akkor át sem szabadna őket adni!
Volt persze ehhez a törvényjavaslathoz is olyan módosító indítvány, amely az államosítás ellen irányult, de ezek nem kerülhettek parlamenti szavazásra. Dancsó József, ha nagyon akarta volna, maga is benyújthatott volna ilyen módosítót, érvelhetett volna mellette, felszólalhatott volna, de persze nem akarta, és nem tette. Egyszerűbb volt fideszes pártkatonaként lapítani, mint sem a városáért és az itt élőkért küzdeni – akár a saját pártjával szemben is.
Mindkét törvényjavaslat esetében előreláthatólag jövő hét hétfőn tartják az Országházban a zárószavazást. A múlt héten írt közleményem utolsó sorai aktuálisabbak, mint valaha:
Dancsó úr, ne hazudozzon tovább! Az MSZP Orosházi Szervezete és minden Orosházi nevében felszólítjuk, hogy eszébe ne jusson olyan törvényeket megszavazni a Parlamentben, amelyek még a maradék iskoláinkat is elveszik tőlünk! Az orosházi önkormányzati iskolák maradjanak önkormányzatiak! Figyelni fogjuk, hogy ezeknél a törvényeknél hogyan szavaz, de figyelni fogják Önt az Orosháziak is! És higgye el, Dancsó úr, hogy a legközelebbi alkalommal ők fognak majd szavazni Önről: a semmit érő és gyalázatos munkájáról!
Orosháza, 2011. december 14.
Füvesi Sándor
önkormányzati képviselő
Magyar Szocialista Párt