MSZP szervezetek
Blogszemle
Balegyenes
Hírlevél
Íratkozzon fel napi hírlevelünkre!
Szöveg nagyítása
Címkék
Ajánlott cikkek
Ajánlott videók
A Magyar Szocialista Párt már korábban világossá tette, hogy nem vesz részt abban az alkotmányozási folyamatban, mely az államberendezkedés és jogrendszer alapvető átalakítása mellett az alapvető jogok korlátozását jelenti. Véleménye azonban van a Fidesz-alkotmányról. Ezért szervezi az MSZP a részországgyűléseket, melyeken a képviselők megvitatják az alkotmányozás folyamatát.
Az alternatív parlament másodjára Szegeden ült össze. A március 30-án tartott rendezvény fő témái között az alkotmányozás, az önkormányzatok helyzete és a közigazgatás átalakítása szerepelt. A rendezvényen felszólalt Mesterházy Attila, aki az alkotmányozással kapcsolatban kifejtette, hogy a készülő alkotmánynak csak jogi legitimációja lesz, de társadalmi és politikai nem. Az önkormányzatok helyzetével foglalkozó felszólalások mindegyike nagy hangsúlyt fordított a települések eladósodásának mértékére. A témával kapcsolatban Miklós Attila a békéscsabai szervezet nevében elmondta, hogy Békéscsaba Megyei Jogú Város is csatlakozott az egyre jobban eladósodott fideszes vezetésű városok népes táborához. Békéscsaba adóssága a következő kötvénykibocsátás után a 12,6 milliárd forintra fog rúgni, melyből nagyjából 10 milliárd forintot a fideszes városvezetésnek "köszönhetünk". A téma komolyságát jelzi, hogy a részországgyűlés vizsgálat kezdeményezését javasolja az önkormányzatok kötvényfelvételi eljárásával kapcsolatban. A jelenlegi kormány gazdasági döntéseitől, a békéscsabai elnök kifejtette, hogy "igenis van a Fidesznek programja a soha nem látott mértékű megszorítás, melyet módszeresen és eltökélten hajtanak végre." Hozzátette, hogy ezeket a döntéseket az esélyegyenlőség teljes semmibevétele jellemezi, erre példa az egykulcsos adó bevezetése, a tankötelezettség korhatárának leszállítása illetve a közmunkaprogram lezüllesztése. "A közigazgatás teljes hűbéresi rendszerré formálása mellett, annak bebetonozása is megtörtént." - zárta felszólalását Miklós Attila.
Magyar Szocialista Párt