MSZP szervezetek

Blogszemle

Balegyenes

Szavazás

Hogyan értékeli a Nemzetgazdasági Minésztérium teljesítményét?

Hírlevél
Íratkozzon fel napi hírlevelünkre!

Képtár

 

Repedezik a Fidesz "várfala"

mszp.hu - 2011. február 1. 15:30

Eddig azt a képet mutatta magáról a Fidesz, hogy egységesen kommunikálja minden elképzelését és nem tűr ellentmondást, beleszólást a dolgaiba, törvényalkotásaiba. Azonban az elmúlt hetek-hónapok nemzetközi kritikái hatására ma már oszladozik az egység és a kitartás a Fideszben. A korábban karakán megszólalók ma meghajlított gerinccel tűrik, hogy homlokegyenest mást mondassanak velük, mint korábban.

Korábban Szijjártó Péter, Rogán Antal és Orbán Viktor még határozottan közölte, hogy semminemű beleszólást nem fogadnak el a médiatörvényük alakításába, most meg ott tartunk, hogy kénytelen-kelletlen tűrik, hogy az EU szakpolitikusai kijavítsák a hibáikat. Martonyi János nyilatkozatában pedig kénytelen volt szembe menni a fideszes iránnyal.

Korábban Lázár János a "főnöki ukáz" hatására nyakasan kiállt az Alkotmánybíróság jogkörét csorbító törvény megalkotása mellett, amit most Rétvári Bence nevezett téves iránynak, holott előtte még lelkesen megszavazta azt.

Lázár János nemrég olyan javaslatot nyújtott be a parlamentnek, amely felrúgná a kormány és a megújuló energiát termelő cégek múlt év végén, Bencsik János energiaügyi államtitkár által tető alá hozott megállapodását, mellyel többek között egy 40 százalékos távhőár-emelkedést sikerült elkerülnie a kormánynak, igaz több tízmilliárdos állami ráfordítással. Ezzel kapcsolatban Bencsik véleménye: Lázár János javaslata mind szakmailag, mind politikailag vállalhatatlan. No comment.

Hoffmann Rózsa és Pokorni Zoltán polémiája már a pártszövetség stabilitását veszélyeztető szintre emelkedett, hiszen nemrég az államtitkár asszony törvénytervezetét átdolgozásra visszaküldte a fideszes többség. Nem biztos, hogy egymás tenyeréből esznek.

Ennek jó példája az "újpesti bundabotrány", ahol a KDNP-s képviselők felháborodtak a fideszes polgármester, Wintermantel Zsolt döntésén, miszerint a korábbi polgármester, Derce Tamás támogatását havi 350 ezer forintos életjáradékkal hálálná meg. A szomorú, hogy a friss polgármester közpénzből adakozik.

Persze az önkormányzatok szintjén van ennél súlyosabb nézeteltérés is. Tarlós István nemrég Rogán Antallal került szembe, amikor az utóbbi egy törvénymódosítással elszedte a főváros idegenforgalmi adó bevételét, így közel 600 milliótól esett el a főváros. Különösen a külső kerületek jártak ezzel rosszul, akik eddig részesülhettek a belső kerületek ilyen jellegű bevételeiből. Itt sem érhető tetten az együttműködés és közös akarat.

A Fidesz repedező várfalának tövében egyre több a törmelék. Ahogy azt Orbán Viktor volt szíves egyszer megjegyezni: az nem törmelék, hanem sitt, uraim, sitt! Snitt.

Török Zsolt,
szóvivő