Veszélyben a lakosság egészsége
mszp.hu - 2012. február 10. 14:45
Nem elég, hogy Orbán Viktor beszéde előtt egy órával jelentette be a Richter Gedeon Nyrt., hogy felhagy az onkológiai készítmények gyártásával, leépíti munkahelyeit, mellyel veszélybe kerül az ellátás biztonsága, most a kórházak következnek. Egyes információk szerint egyes kórházak osztályait „áthelyezik” vagy „összevonják”, vagyis a korábbi fideszes gyakorlatnak megfelelően megszűntetik. Első körben a Péterfy Sándor utcai kórház, Szent István és Szent László kórházak neve merült fel.
Ami a kórházi ellátás színvonalát illeti, abban a Fidesz már igazolta, hogy nem csak érzéketlen módon viselkedik, de ellehetetlenítette egyes betegségek kezelését. Sokaknak órákat kell utaznia ahhoz, hogy megfelelő ellátásban részesülhessen, bár az sem mindig garantált, mivel a kezelésekre sokszor fél évet is várnia kell egy betegnek.
A mostani intézkedés ennek a gyilkos koncepciónak a folytatása.
Cserháti Péter helyettes államtitkár közleményéből nyilvánvalóvá vált, hogy tavaly tavasz óta a tárca meghatározta, mely kórházak és ezzel kapcsolatban mely térségek válnak áldozatává az Orbán-kormány „reformjának”. Ennek ellenére még nem hozták nyilvánosságra, mely vidéki térségeknek kell lemondaniuk egyes betegellátásokról, mely lakosoknak kell órákat utazniuk, hogy megfelelő ellátásban részesülhessenek. Így azt sem tudni, egyes intézmények hány ágyat, mennyi és milyen egészségügyi részleget tarthatnak fenn állami finanszírozásból.
Egyedül a fővárosban lehet feltételezni a Semmelweis Terv alapján, mi történik majd, ahol három nagytérségre bontják Budapestet: Buda, Észak-Pest, és Dél-Pest. A budai térséget vélhetően az orvostudományi egyetem Kútvölgyi és Városmajor utcai tömbje mellett a Szent János Kórház látja el, a dél-pesti központot a Semmelweis Egyetem a Korányi programjának bővítésével próbálja meg kielégíteni, míg az észak-pesti régiót az Állami Egészségügyi Központ és az egyetem klinikáival egybeolvadó Péterfy országos baleseti központja és az Országos Idegtudományi Intézet fogja kiszolgálni.
Ezzel csak az a baj, hogy az ehhez szükséges nagyjából 75 milliárd forintra sehol sincs fedezet a költségvetésben. Nem véletlen, hogy a kiszivárgott tervezet ingatlanportfóliót említ a fővárosi átalakítás esetében, hiszen már sokakban felmerült, hogy a hiányzó forrást egyedül az ingatlanok eladásával képes fedezni az Orbán-kormány. Ez viszont azt jelentheti, hogy egyes kórházak fizikai valójukban is megszűnnek.
Erős a félelem, hogy ez a megoldás mehet végbe a vidéki régiók esetében is, ami súlyos ellátási zavarokat is okozhat.
Az MSZP követeli, hogy az Orbán-kormány haladéktalanul hozza nyilvánosságra kórház-átalakítási koncepciójának részleteit és nevezze meg, milyen forrásból óhajtja végrehajtani azt. Ezen felül nevezze meg, mely régiók, térségek ellátása módosul és milyen módon, mert nem lehet bizonytalanságban tartani többtízezer egészségügyi dolgozót és a betegellátásra szoruló magyar polgárok millióit.
Tukacs István
az MSZP országgyűlési képviselője