MSZP szervezetek
Blogszemle
Balegyenes
Hírlevél
Íratkozzon fel napi hírlevelünkre!
Szöveg nagyítása
Ajánlott cikkek
Ajánlott videók
Az elmúlt 20 hónapban elfogadott jogszabályokban foglalt radikális változások közül több is veszélyezteti az Európai Unión belül Magyarországnak az alkotmányos demokratikus államoknak kijáró státuszát – mondta Kim Lane Scheppele jogászprofesszor a Princetoni Egyetem Magyarország alkotmányos forradalma címmel kedden megrendezett panelvitán.
Scheppele, aki a mintegy 120 fős hallgatóság előtt megtartott fórum házigazdája és moderátora volt, kijelentette, hogy a Magyarországon elfogadott törvények nagy részének az a célja, hogy több cikluson át biztosítsa a jelenlegi kormány hatalmon maradását. A professzor szerint a 2011-es alaptörvény jobban hasonlít az 1949-es, mint az 1989-es alkotmányra – egyfelől a parlament abszolút fölénybe helyezése, másfelől az ideológiával átszőtt preambuluma miatt.
Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász szerint, aki a magyar politikai-jogszabályi változások gazdasági hátterét vázolta, a Magyarországon kialakult gazdasági helyzet a tágan értett európai válság része. A magyar állapotok a leginkább a portugálra hasonlítanak, ahol a magángazdaság nincs annyira rossz állapotban, viszont a felelőtlen pénzügypolitika a közszféra eladósodásához vezetett. Magyarország nem tagja az euróövezetnek, így a forint leértékelésével szerinte ellensúlyozni tudta volna a válság egyes hatásait, de ebben akadályozza, hogy a magánszektor külföldi valutában vett fel kölcsönt és a lakáshitelek nagy része is svájci frankban van. Krugman úgy látja, hogy a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság azzal, hogy feltételekhez köti a Magyarországnak nyújtandó hitelkeret megadását, csak az európai értékeket védelmezi.
Haraszti Miklós, az EBESZ volt sajtószabadság-képviselője elképzelhetőnek vélte, hogy konszolidálódjék az új rendszer Magyarországon, mert a kormány a politikája miatti nemzetközi tiltakozást az ország egésze elleni támadásnak állítja be. Ráadásul a Fidesz a következő ciklusban már a szavazatok 33 százalékának megszerzésével is blokkolhatja a törvényi változások visszafordítását, s ha nem kapna ennyi voksot, még mindig számíthatna a Jobbik támogatására.
Halmai Gábor alkotmányjogász azokat az eszközöket ismertette, amelyeket EU és az Európa Tanács alkalmazhat, hogy kikényszerítse az egyes államoknak az európai jogrenddel való kompatibilitását.
A panelvita kérdés-felelet szakaszában a vitán megjelent amerikai magyarok – akiknek a jelenléte érdekében a Hungarian Lobby/Magyar Érdekszövetség is mozgósította követőit – tiltakoztak, amikor Scheppele arról beszélt, hogy a 400 ezres békemenet részvevőit önkormányzati buszokkal szállították Budapestre. A tiltakozók azt mondták, senki sem kapott pénzt a tüntetésért. Az amerikai magyarok akkor is nemtetszésüknek adtak hangot, amikor Scheppele arról beszélt, hogy Magyarországon sokan a külföldi bankok célpontjainak érzik magukat és hogy a szélsőjobb azért sürgeti a Magyar Nemzeti Bank megreformálását, mert meg akar szabadulni „a zsidó bankároktól”.
Magyar Szocialista Párt