MSZP szervezetek

Blogszemle

Balegyenes

Szavazás

A Népszabadság értesülése szerint kormányátalakításra készül Orbán. Ön kit menesztene?

Hírlevél
Íratkozzon fel napi hírlevelünkre!

Képtár

Közösségek


Baloldali Önkormányzati Közösség

A Baloldali Önkormányzati Közösség a helyi önkormányzatok párttag tisztségviselőit, képviselőit és szakértőit, továbbá azokat az önkormányzati képviselőket tömöríti, akik a közösség munkájába be kívánnak kapcsolódni. A közösség részt vesz a párt önkormányzati politikájának és programjának kialakításában és megvalósításában.

Platformok

A platform a párt egyes tagjainak politikai nézetközösségen alapuló, a párt programjának, irányvonalának bizonyos elemeit érintően önálló, másoktól eltérő véleménnyel rendelkező nyilvános csoportja.
 

Tagozatok

A tagozat olyan nyitott szerveződés, amely fórumot teremt a párttagok és nem párttagok elsősorban szakmai véleménynyilvánítására, amely részt vesz a párt szakpolitikájának kidolgozásában, megjeleníti tagjainak érdekeit és képviseli azt a párton belül.
 

Societas

A Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom a rendszerváltás után szocializálódott magyar fiatalok nyitott szerveződése. A mozgalom a Magyar Szocialista Párt ifjúsági szervezete, az Ifjúsági Szocialista Internacionálé (IUSY) és az ECOSY – Európai Ifjú Szocialisták tagszervezete.