Platformok


A platform a párt egyes tagjainak politikai nézetközösségen alapuló, a párt programjának, irányvonalának bizonyos elemeit érintően önálló, másoktól eltérő véleménnyel rendelkező nyilvános csoportja. A platformhoz csak párttagok csatlakozhatnak. Egy párttag csak egy platformnak lehet a tagja.

Az MSZP Platformjai


Baloldali Tömörülés Platform

A Baloldali Tömörülés Platform (BT) 1990-ben jött létre a Magyar Szocialista Párt alapításában igen jelentős szerepet játszó Népi-demokratikus Platform elveinek képviselőjeként. Mai formájában 1995-től működik. Kezdettől fogva a saját munkájukból élők, a munkavállalók, a kis- és középvállalkozók, a tisztviselők és a szakértelmiségiek, valamint a pályakezdő fiatalok, a nyugdíjasok és a hátrányos helyzetűek érdekeinek képviseletét vállalja. A BT szilárdan támaszkodik a kritikai társadalomelmélet érvényes megállapításaira, az esélyegyenlőség és a társadalmi igazságosság alapvető értékeinek jegyében arra törekszik, hogy mindenki esélyt kapjon az értelmes élethez szükséges munkára, hogy segítse azokat, akik másokkal szemben hátrányosabb helyzetből indulnak.

Ésszerűség és Felelősség Platform

Az ÉFP 2005-ben alakult egyfajta „alulról induló” kezdeményezésként annak érdekében, hogy a pártban elindult modernizációs folyamatokat felgyorsítsa, elősegítse. Már alapító okiratunkban is megfogalmaztuk, hogy Amartya Sen, Nobel-díjas indiai közgazdász szabadságelméletét tartjuk a szociáldemokrácia egyik legfontosabb irányzatának. A párton belül egyfajta szellemi műhelyként működünk, leginkább a gazdaságpolitika és a pártmegújítás területén. Megalakulásunk óta több száz közleményt, szakmai elemzést és cikket adtunk ki, amelyeket a honlapunkon kívül kiadványkötetekben és hírlevelekben is terjesztünk (ez utóbbit több mint tízezer párttag és pártszimpatizáns kapja rendszeresen).

Harmadik Hullám Platform

A Harmadik Hullám egy "új gondolati nemzedék", nem generációs szerveződés. Politizálásában a modern nyugat-európai baloldal értékeit kívánja megjeleníteni Magyarországon.A Harmadik Hullám tagjainak többsége a "rendszerváltás gyermekének" vallja magát. Olyannak, aki szereti a versenyt és élvezi a kihívást a politikában is. Olyannak, aki győzelemben gondolkodik, miközben elfogadja és vallja az európai szociáldemokrácia hagyományos értékeit.A társadalmi szolidaritást és az igazságosságot a XXI. század keretei között kívánjuk érvényesíteni. Ez, a társadalom minden tagjával folyamatos, intézményesített párbeszédet és valódi esélyek teremtését jelenti.

Népi Platform

Célunk a területi és választókerületi szervezetek alultámogatottságának megszüntetése és a számukra szükséges kommunikációs eszközök biztosítása, a párt információáramlásának hatékonyabb kialakítása, a párt tagságában és támogatóiban meglévő politikusi képességek jobb kihasználása, elfogadtatása, a képzett, lojális személyek kiválasztása, és munkájuk megbecsülése minden szervezeti szinten, az esélyegyenlőség biztosítása érdekében a vezetői és szervezeti egységekben több női munkaerő alkalmazása.

Szocialista Platform

A Platform 1999-es alapítása óta következetes politikát folytatott. Az elmúlt bő évtized állásfoglalásaiból, megnyilatkozásaiból világosan kiderül, hogy a baloldali gazdaság- és társadalompolitika képviselete terén koherensnek bizonyult a Szocialista Platform, és igyekezett egyfajta szellemi háttérműhelyként is funkcionálni, új gondolatokkal, lehetséges politikai irányokkal segíteni az MSZP-nek, az ellenzéki években éppúgy, mint 2002-2010 közötti kormányzati ciklusokban.

Társulás a Szociáldemokrata Értékekért Platform

A "Társulás a szociáldemokrata értékekért", közkeletű rövidítéssel "Szociáldemokrata Társulás", több mint tíz évvel ezelőtt, 1990-ben alakult. Nem annyira politikai szervezetet, mint inkább egyféle szellemi műhelyt akartunk létrehozni a Magyar Szocialista Pártban, olyant, amely azt tartja feladatának, hogy a modern szociáldemokrácia eszméi jegyében keressen megoldást korunk problémáira. Először is a Szocialista Párt új programjának elkészítésében kívántuk szerepet vállalni. Rögtön úgy is alakult, hogy Pozsgay Imre kilépése folytán ez a feladat teljesen ránk maradt: az 1990. októberi, siófoki kongresszuson a Szocialista Párt a mi előterjesztésünk alapján fogadta el az első, minden ízében szociáldemokrata, lényeges mondanivalójában ma is érvényes programunkat.