MSZP szervezetek

Blogszemle

Balegyenes

Szavazás

Hogyan értékeli a Nemzetgazdasági Minésztérium teljesítményét?

Hírlevél
Íratkozzon fel napi hírlevelünkre!

Képtár

 

Magyar Judit


Megosztás


önkormányzati képviselő (Szentendre)

Életrajz

1964. november 23-án született Körmenden. Családos, egy fiú gyermeke van, aki 19 éves. Középiskoláját Budapesten végezte, majd 1984-1988 között a moszkvai Plehanov Népgazdasági Egyetem hallgatója volt. A munkaügyi közgazdász diploma mellett orosz tanári diplomát is szerzett. 1991-ben fejezte be a szakközgazdászi posztgraduális képzést és szerezte meg a Nemzetközi Gazdasági Szakértői diplomát Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Orosz nyelvből felsőfokú nyelvvizsgája van, angol nyelvből alapfokú nyelvismerettel rendelkezik. Több munkahely után 1996-ban, volt férjével együtt megalakították saját családi vállalkozásukat. 2005-ben önálló betéti társaságot hozott létre, mely kereskedelemmel és szolgáltatással foglalkozik.
Az MSZMP tagjává a gimnáziumban vált. Gyermeke születéséig több párttisztséget is betöltött. A közösségi életbe 2001-ben tért vissza. Azóta az MSZP tagja. 2001-2002 között a szentendrei MSZP nőtagozatának elnöke volt, majd 2002-ben az MSZP választókerületi elnökévé választották, mely tisztséget a szentendrei alapszervezeti elnöki tisztséggel együtt a 2007-ig töltött be. 2003-2007 között az MSZP Pest Megyei Elnökségének tagja volt. 2003-2005 között az MSZP Pest Megyei Nőtagozatának alelnöke volt. 2006-ban az MSZP Pest megyei Területi Szövetségének küldöttgyűlése megyei PEB tagnak választotta.
2002-ben Szentendrén önkormányzati képviselő lett. 2002-2006 között a Költségvetési és Vagyonbizottság elnöke volt. 2002-2006 között tagja volt a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési tanács Gazdasági Bizottságának.
2006-ban ismét önkormányzati képviselő lett. Jelenleg a Pénzügyi Ellenőrzési Bizottság elnöki tisztségét tölti be a szentendrei önkormányzatban.
2007-ben létrehozta saját alapítványát a SZ.I.A Szentendre (örök) Ifjúságáért Alapítványt, mely közhasznú besorolású. Az alapítvány tevékenységi körébe tartozik a környezetvédelem, kulturális, szociális és közművelődési tevékenység.
Alelnöki tisztséget tölt be a Dunakanyar Nőszirom Egyesületben.
Társadalmi pályafutása során számos kampány, rendezvény szervezője, lebonyolítója volt.

MSZP.hu Magyar Szocialista Párt
1066 Budapest, Jókai u. 6.
Telefon: 1/459-7200
Fax: 1/210-0081
Email: info@mszp.hu
Webmester: web@mszp.hu

Jogi információk

© 2011. Magyar Szocialista Párt