Infrastuktúra és Területfejlesztési Tagozat
A Tagozat alakulási időpontja 1990. 10. 16. Országos Tagozat. Célja, hogy az MSZP szervei és szervezetei számára, szakpolitikai tevékenységükhöz, az infrastruktúra fejlesztésének kidolgozásához szakmai segítséget nyújtson, egyben közreműködjön annak népszerűsítésében és képviseletében.
A Tagozat a közlekedési ágazatok, vasút, közút, vízi – és légi közlekedés, valamint az energetika és a termékvezetékek szakterületein tevékenykedik. Elemző, értékelő és javaslatokat, ajánlásokat tevő munkájával támogatja, a párt célkitűzéseinek megvalósítását.
Szakmai konferenciákat, fórumokat és ankétokat szervez, a célok érvényre juttatása érdekében, az ágazatok szakembereinek bevonásával.
Kapcsolatot tart fenn, a párt szervezeti keretei között, az Országos Elnökséggel, a Választmánnyal, a Parlamenti Frakcióval, platformokkal, más tagozatokkal, az önkormányzatokkal, pártszervezetekkel és civil szervezetekkel.
Letöltések
- Ajánlás 2010-2014 programhoz.pdf
- VASÚT_Déli elkerülő vasút V8.pdf
- VASÚT_Észak-Dél HÉV.pdf
- VASÚT_Ferihegy 1. és 2..pdf
- VASÚT_Ferihegy 3..pdf
- VASÚT_konténer terminál Eperjeske,Tag.1..pdf
- VASÚT_Záhony átrakó körzet 4.pdf
- VIZIKÖZLEKEDÉS_Duna Stratégia.pdf
- VIZIKÖZLEKEDÉS_Tiszai hajózás 1..pdf
- VIZIKÖZLEKEDÉS_ Duna-Tisza csatorna.pdf
- konténer terminál Eperjeske,Tag.1..doc
- BKV_HÉV a fővárosi közösségi közlekedésben.ppt
- Elővárosi vasúti közlekedés.ppt
- Logisztikai szolgáltató központok Magyarországon.ppt


Magyar Szocialista Párt