Nemzeti Fejlesztési Tagozat
Nemzeti fejlesztés, amivel mindannyian nyerünk
A fejlesztéspolitika az a kulcs, ami hozzásegíti az országunkat, hogy minőségi ugrást hajtson végre az életminőség javításában és belátható időn belül utolérje a fejlett európai országok színvonalát. Ehhez ma egyedülálló lehetőséget biztosít uniós csatlakozásunk. Ez nem álom, ez évente több ezermilliárd forintnyi valóság hazánk számára.
Nemzeti fejlesztés, ami lendületbe hoz
Tagozatunk célja, hogy segítsen feltárni a helyi, regionális és nemzeti fejlesztési igényeket, és valódi megoldásokat javasoljon a különböző szintű politikai döntéshozóknak. A helyes politikai döntésekhez valós társadalmi párbeszédet kell folytatni élő, hiteles kapcsolatot teremtve az emberekkel. Velük együtt közösen kell kitalálnunk és megvalósítanunk a sikereire méltán büszke, európai Magyarországot. Mindenkinek magáénak kell éreznie ennek fontosságát, hazánk jövőjének alakítását.
Nemzeti fejlesztés, ami Európába visz
Európa nem feneketlen pénzeszsák. Európa esély. Az uniós támogatások megjelenésével megsokszorozódnak a rendelkezésünkre álló források; az EU 2007–2013-as költségvetési periódusában jelentősen bővülnek Magyarország fejlesztési lehetőségei.Közös munkánkkal hozzájárulunk hazánk mielőbbi európai felzárkózásához, ahhoz, hogy vezető politikusaink, országgyűlési és területi képviselőink, valamint jövendő politikusaink egyedülálló és hasznos eszközt kaphassanak a kezükbe.
Nemzeti fejlesztés, ami közös ügyünk
Győzni akarunk. A sikerhez szakmailag megalapozott megközelítésre van szükség, aminek egyik fontos pillére az országos hálózatot kiépítő Tagozat. A Tagozat alapja egy hatékonyan működő regionális struktúra, ami biztosítja, hogy jelen legyen a kistérségekben, illetve választókerületben egyaránt, első kézből szerezve információkat a helyi szükségletekről, melyek érdekében megfelelő országos koordinációval és támogatással lép fel. A fejlesztési tagozat munkájának egyik legfontosabb célja a helyi politikai vezetők felkészítése a helyi igények alapján. Ezentúl a helyi fejlesztési szükségleteknek és igényeknek be kell kerülniük a nemzeti fejlesztési tervekbe.
Az ország jövője, mindannyiunk közös ügye.
Elérhetőségek
Cím: 1066 Budapest, Jókai u. 6.
Telefonszám: 1/459-7200
Faxszám: 1/210-0081
E-mail: gabor.harangozo@mszp.hu


Magyar Szocialista Párt