Külügy

MTI/mszp.huAz igazságügyi reform iránt érdeklődtek az Európa Tanács jelentéstevői
Elsősorban az igazságszolgáltatás reformjáról, a bírák és bíróságok függetlenségéről és az alkotmányozási folyamatról érdeklődtek az Európa Tanács jelentéstevői pénteken Budapesten az MSZP-s politikusokkal folytatott találkozójukon.
Az Orbán-kormánynak érdemi lépéseket kell hoznia!
Az Európai Parlament ma meggyőző többséggel, 315 támogató szavazattal újabb állásfoglalást fogadott el, amelyben a magyar állampolgárok jogainak védelmében fogalmaz meg kritikát az Orbán-kormány lépéseivel szemben.
Selmeczi Gabriella félretájékoztat
Az MSZP üdvözli a német kormányzó konzervatív CDU/CSU pártszövetség közleményét, amelyben reményét fejezi ki, hogy Orbán Viktor kormánya igyekszik majd megfelelni az uniós kötelezettségeknek és elvárásoknak, magyarán módosítja azokat a jogszabályokat és törvényi kitételeket, amelyek nem felelnek meg az EU-s jogi normáknak.
Felemás eredmények az uniós csúcstalálkozón
„Elégedettségre adhat okot, hogy az európai vezetők felismerték: a válság, amely mára pusztán nem csupán a gazdaságot sújtja, azonnali intézkedéseket igényel. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy helytelen kiindulópontot választottak”.
Baloldaliak a brüsszeli csúcson
Növekedésbarát konszolidációt és munkahelybarát növekedést! Nem pedig üres szavakat! - ez a sommás összefoglalója annak a kormányfő-pártelnöki brüsszeli találkozónak, amelyet az Európai Szocialisták Pártja (PES) szervezett a brüsszeli államfők és kormányfők találkozójához időzítve.
Boszniának követnie kell a jó példákat
A nyugat-balkáni régió országainak közeledése az Európai Unióhoz jelzés Bosznia-Hercegovina politikai vezetői számára: ha eredményt szeretnének elérni az uniós csatlakozási folyamatban, keressék intenzívebben a megegyezés lehetőségét.
MINIszterelnök miniképviseletei
A kormány spórolna a külügy területén - is. Ezt úgy oldaná meg, hogy lecsökkentené a diplomáciai képviseletek méreteit. Orbán elképzelése érthető: eddig is magányos harcosnak képzelte magát...
Üzenet kárpátaljai Barátainknak
Húsz éves az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Demokratikusabbá válik Oroszország?
Az orosz parlamenti választásokon született eredmény fontos figyelmeztetés az országot irányító Putyin-Medvegyev tandem irányába. Az Egységes Oroszország pártnak nincs többé alkotmányozó többsége, a fontosabb döntések meghozatalához partnert kell keresnie.
Az USA és az EU együttes erővel gyorsabban kerülne ki a válságból!
„A jelenlegi világgazdasági helyzetben üdvözlendő minden olyan lépés, amely szorosabbra fűzi a két gazdasági térség kapcsolatát, és összehangolja cselekvésüket” – mondta Herczog Edit a „Transzatlanti Tudományos Híd Épül” címmel az Európai Bizottság által szervezett kerekasztal beszélgetésen hétfőn.
mszp.huA szolyvai áldozatokra emlékezett az MSZP
2011. november 19-én, szombaton Balogh András elnökhelyettes és Szabó Vilmos, az Országgyűlés Külügyi- és Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagja a Szolyvai Emlékparkban és Beregszászon szervezett megemlékezések vendégei voltak.
NépszavaTitkolják, de fejmosást kaphatott Orbán
Alighanem a diplomáciában megkövetelt udvariasságnak tudható be, hogy Orbán Viktor nem nyilvánosan is hangoztatott bírálatokat kapott az amerikai nagykövettől a demokratikus intézményrendszer leépítéséért, hanem a hivatalos közlés szerint "barátokként ejtettek szót" a témát érintő "aggályokról".
Másféle és több Európát akarnak! Fiatalok véleményét kérték a szociáldemokrata EP-képviselők
Száz fiatal érkezett az EU különböző tagállamaiból az Európai Parlamentbe, hogy egy két napos konferencia keretében ossza meg véleményét, gondolatait az európai döntéshozókkal.


Magyar Szocialista Párt