MSZP szervezetek
Blogszemle
Balegyenes
Hírlevél
Íratkozzon fel napi hírlevelünkre!
Szöveg nagyítása
Címkék
Ajánlott cikkek
Ajánlott videók
A szocialista kormány alatt nem nettó 47, hanem - alacsonyabb minimálbér mellett is - 60 ezer forintot kaptak a nyolc órában foglalkoztatott közmunkások - hangsúlyozta Gúr Nándor, a parlament foglalkoztatási bizottságának MSZP-s elnöke kedden sajtótájékoztatón.
A szocialista politikus elmondta: a mai közfoglalkoztatási bért nem lehet összehasonlítani a korábban 28.500 forintos segéllyel, illetve rendelkezésre állási támogatással, és - amint a kormány teszi - előrelépésként beállítani, az csak a nyolc órában foglalkoztatottak előzőleg magasabb közmunkabérével vethető össze, és kizárólag jövedelemcsökkenésként értelmezhető. Kiemelte azt is, hogy időközben a nyugdíjminimum 80 százalékának megfelelő segély összege is csökkent, ma már csak 22 ezer forint.
Gúr Nándor azt is mondta: "tisztes módon" nem lehet megélni 47 ezer forintból. Jelezte ugyanakkor, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, a fideszes Zsiga Marcell, illetve Pintér Sándor belügyminiszter igenlő válasza és Lázár János Fidesz-frakcióvezető nemje után Orbán Viktor miniszterelnök véleményére is kíváncsiak arról, meg lehet-e élni ma Magyarországon 47 ezer forintból.
Magyar Szocialista Párt